A Vigilia 2024. júniusi számában megjelent írásodban kifejted, hogy újabban a technikai társadalom biztosítja azt a mindent átfogó totális környezetet, amelyet korábban a természet. Ebből nem annak kellene következnie, hogy a technológiának is az uralmunk alatt kellene állnia? (1Móz. 1:28) Maga Descartes is a technológiát a világ uralom alá hajtása egyik eszközének tekintette.
Amikor arról beszélünk, hogy uralmunk van a technika felett vagy a technikán keresztül uralmunk van más dolgok felett, akkor a technikát mindig, mint eszközt értelmezzük. Ez az eszközparadigmája, vagy instrumentális felfogása a technikának. Ám a technika, mint totális környezet gondolata túlmutat a technika uralhatóságának vagy a technika általi uralomnak az eszméjén – persze úgy, hogy ez az eszme nem veszíti el a maga viszonylagos érvényét.
Ami a technikát illeti, uralom és uralhatóság eszméje mindig is összefüggött a technika eszköz-paradigmájával, amire jó – és gyakran felhozott – példa az olyan önmagában vett eszköz, mint a kés: a kés és használata teljesen a hatalmamban van és csak rajtam áll, hogy mire használom. Ennélfogva a kés – és állítólag a technika egésze is – semleges eszköz, és ami egyedül számít, az az emberi uralom a technika felett és ennek az uralomnak a szándékai.
Csakhogy a modern és különösen a kortárs technika totális rendszere nem eszköz-természetű és a felette gyakorolható “emberi uralom” igen korlátozott. Az egyes eszközöket persze lehet uralni, de egy totális rendszer más. Nemcsak arról van szó, hogy egy ilyen rendszer rendkívül komplikált viszonyokat eredményez, amiket a maguk teljességében talán már senki sem lát át és csak korlátozott értelemben képes befolyásolni. Amiről elsődlegesen szó van, az a világ – immár magától értetődő – technikai szemlélete, ami szinte elkerülhetetlen következménye a technikai rendszernek és a benne élt emberi életnek. Míg az önmagában vett egyes eszközt lehet uralni, a rendszert sokkal kevésbé, és a technikai szemléletmódot pedig a lehető legkevésbé.
Ami pedig a természetet, mint a “totális rendszerre” általad felhozott példát illeti: nem azt igazolja vajon a klímaváltozás roppant fenyegetése, hogy a “természet egésze” felett gyakorolt technikai jellegű uralmunk illúzió és ez az állítólagos uralom önmagát ássa alá?
Nekem persze kérdés, hogy például a klímaváltozás technológiai ellenszerét nem találjuk-e meg. Amúgy én a teremtés “hajtsátok uralmatok alá a földet” (ha tetszik a természetet) parancsa miatt inkább optimista vagyok e tekintetben. A malthusi jóslatok pont azért nem igazolódtak eddig, mert nem kalkuláltak a technológiai fejlődéssel. Nem pont az MI lesz az a technika, amin keresztül a technikai világot uralni tudjuk? Van egy „adatosított” mesterséges világ, amelybe megérkezett egy intelligencia, amely nem éppen eszközt ad, hogy erőforrásait a magunk javára aknázzuk ki?
Nem, mert az MI beágyazódik a totális technikai világba, és így nem tud eszközszerű lenni. Bekeretezi a technikai látásmód, amit nagyon nehéz “megkerülni”. Egyébként ez a gondolat nem egészen az enyém. Heideggernek van egy alapvető technikafilozófiai szövege Die Frage nach der Technik. Ebben ír arról, hogy a technikai civilizációban a természet bizonyos módon technikai jelleggel tárulkozik fel, mint egy erőforrás, ami rendelkezésünkre áll. Az, hogy elsősorban a világ az, ami technikailag mutatja meg magát, kizárja annak uralhatóságát.
Ebből nem az következik, amit Kurzweil is állít, hogy az emberben kell bekövetkeznie a mesterséges világgal való egyesülésnek és akkor majd ezáltal uralhatjuk is?
Ez a cyborg-paradigma, hogy fuzionálunk a technikával, igazából nem új gondolat. Ha Heideggert figyelmesen olvassuk, akkor világos, hogy a valamilyen értelemben a fúzió a technikával mindig megvalósul, mikor nem tudjuk a technikán túltenni magunkat abban az értelemben, hogy kívül kerüljünk rajta, és eszközszerűen használjuk, hanem a részünkké válik.
Nem éppen ez az oka annak, hogy miközben soha nem voltunk ennyire „konnektáltak” (virtuálisan igaz), soha nem is voltunk ennyire magányosak, mert valójában ez az egyesülés a technológia (virtuális valóság) és az ember között szervesen nem tud létrejönni, hiszen még nem valósult meg a szingularitás Kurzweil által megjósolt eseménye?
Ha megnézed a Facebooknak a mottóját, akkor az éppen erről szól, hogy “közösséget építsünk” és “kössük össze az embereket”. A könyvem utolsó fejezeteinek egyikében reagálok erre a gondolatra. Van itt egy fogalom, a konnekcionizmus, amit nem én találtam ki és lehet, hogy nem ilyen értelemben használja a szakirodalom, ahogy én használom. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a világ emberi és egyéb kapcsolatainak, viszonyainak és megfeleléseinek hihetetlen gazdagsága kiszorul ott, ahol egy technikai kapcsolatrendszer és “hálózat” veszi át a főszerepet.
Másfelől: ennek a technikai kapcsolatrendszernek és hálózatnak is van egy finom dialektikája abban az értelemben, hogy éppen azáltal szigetel el, hogy összeköt: amint az egész világ gráfok és diagramok rendszerévé válik (magába zárva a közösségi oldalak felhasználóit is), minden egyén és dolog puszta csomóponttá válik, mely éppen azáltal puszta csomópont és puszta elszigeteltség, mert pusztán az a lényege, hogy más csomópontokkal kapcsolódik. Azzal, hogy puszta csomópont vagyok, hiába kapcsolódok másokhoz, ezáltal csomópontra degradálódok és így a kapcsolatrendszer éppen, hogy elszigetel. Ebben persze van egy ellentmondás, sőt, egy dialektika, és a dialektikát mindig ellentmondások mozgatják.
Ebben az értelemben az egyház, mint emberi közösség is csak ugyanattól szenved, mint a családok vagy a barátságok? Ahogy a tanulmányodban írod: a modern technika erodálja a táptalajt, amelyből a kereszténység életet tud meríteni.
Szerintem ez egy releváns felvetés, amit könnyen kontrasztba lehet állítani az európai kereszténység hanyatlásának hagyományos magyarázataival. Erre a hanyatlásra sokan kerestek magyarázatot a 17. századi tudományos forradalomban, vagy a felvilágosodás politikai eszméiben, vagy éppen a modern gazdaság teremtette jólétben. Noha nem érdemes tagadni, hogy ezeknek a magyarázatoknak komoly alapja van, nagy kár, hogy kevesen ismerik fel a modern technika döntő szerepét: egy a technika által egyre kiszámíthatóbbá, kényelmesebbé és látszólag “biztonságosabbá” tett társadalmi térben Istennek és az Istenbe vetett hitnek nem sok szerep jut. Így a legközkeletűbb attitűdre a kereszténységgel szemben inkább jellemző egyfajta közömbösség és agnoszticizmus, mintsem kifejezett ellenségesség.
A kereszténységnek csak az általad techno-vallásnak nevezett – a folytonos adatgenerálás bűvkörében élő – kortárs online világgal szembeni, emlékezésben, megélésben, feldolgozásban megragadható ellenkultúraként van csak esélye?
Igazából éppen amellett próbáltam érvelni, hogy a kereszténységnek, mint a saját hagyományába menekülő “ellenkultúrának” semmi esélye a modern technikai civilizációval szemben. Az “online tér” felé tájékozódás együtt e tér mélyebb megértésével valóban fontos, ám a “fokális tevékenységek” e térbe helyezése és “valódi emberi kapcsolatok”, valamint “élő kisközösségek” e térben való megléte mélyen problematikus. Rod Dreher: The Benedict Option c. könyvében éppen amellett érvel, hogy miként Szent Benedek kora erkölcsi válságára kivonulással reagált, úgy most is ezt kellene cselekednünk. Úgy gondolom, ha így teszünk, akkor nem visszük be Krisztus üzenetét a technológiai civilizációba. A “fokális tevékenységek” (mint a szentmise) fontosak, de nem elégségesek, hogy választ kínáljanak a technikai civilizáció kihívásaira.
Lényegében azt mondod, hogy miként a keresztény ember a teremtett természetben Isten arcát keresi („látható világegyetem” szemlélődése „láthatatlan valóságokat, Isten örökkévaló hatalmát és istenségét” tárja fel (Róm 1,20) ugyanezt kell tennünk az ember által létrehozott mesterséges, virtuális valóságban is?
A keresztény hagyomány adekvát válaszát e civilizáció kihívásaira az “emlékezetkultúra” olyan ápolásában vélem megtalálni, mely ugyanakkor teljesen elköteleződik e civilizáció és a benne élt emberi élet felé. Ha a technikai civilizáció “felhasználóinak” szükségük van megváltásra, és a megváltás válasza nekik, mint ilyen “felhasználóknak” érkezik, azt csakis e civilizáció kellős közepén találhatják meg.